Izgalmas kezdés lesz

A tavaly Rali2-ben versenyző Hibján József idén ORB-ben méretteti meg magát. Nem kis feladatnak néznek elébe az Eger Ralin, mert a 20 gyorsaságin egy új navigátor, Madár Tibor fogja diktálni neki az ütemet.

Túl vagytok a gépátvételen, minden oké volt?

- Minden rendben. Akadt néhány apróság, amit azóta pótoltunk, de szerintem amúgy minden összeállt az első versenyre. Az időjárással annyira nem vagyunk kibékülve, mert elég változékony, de bízunk benne, hogy addig az is enyhülni fog. Leginkább a gumiválaszték aggaszt, mert az számunkra elég korlátozott. Maradunk a réginél, és ha szükséges azt megvágjuk. Reméljük, hogy elolvad a hó és nem lesz jeges az út, mert akkor sajnos élvezhetetlen lenne az egész verseny.
 

Lesznek esetleg változások a csapatban?

- Igen, nem is kevés. Új navigátorral fogok indulni az idei évben, Madár Tiborral. Versenyeztünk anno együtt Ladával, még ralitúrában, ami nem ma volt, és ő azóta nem is ült versenyautóban. Illetve visszatérünk az ORB-be, ahol utójára 2011-ben versenyeztünk, és akkor egy bajnoki címmel gazdagodtunk.
 

Tavaly kijutott nektek a rosszból, idén mi a célotok?

- Valóban sok minden történt velünk az előző évben. Sajnos rengeteg technikai problémánk volt. Bízunk benne, hogy tavaly megkaptuk a részünket, és ebben a szezonban nem lesz annyi gondunk. Szeretnénk végre úgy versenyezni, hogy minden percét élvezhessük és végig tudjunk menni hibamentesen, vagy kevés hibával az adott pályákon.
 

Egri befejezés tavaly, Egri kezdés idén?

- Igen, azzal zártuk az évet. Az egri szakaszokon jókat autóztunk, nem is olyan régen. Ott már kezdtünk visszatérni, elég biztató részeredményekkel. Remélhetőleg ez a jó tendencia mostantól még jobban felfelé fog ívelni, és akkor elégedettek leszünk. A hivatalos teszten megpróbálunk kicsit visszarázódni, ráhangolódni az első futamra, aztán jöjjön az a feeling.
 

2 nap…20 gyorsasági szakasz. Felkészültetek a nagy csatákra?

- Nem lesz egyszerű harcolni a Peugeot-kal, de odatesszük magunkat, mert a tavalyi év azt mutatta, hogy utol lehet érni őket, ha mindent megtesz az ember. A Citroen tudja, amit ebben a kategóriában tudni kell, már csak ránk lesz szükség a többihez. Ennek fényében fogunk mi is versenyzeni, és mindent megteszünk, hogy a bajnokságban visszakerüljünk oda, ahol már voltunk… az elejébe.

 

Reklámpartnerünk:

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István