Lassabban kellett volna kezdeni

A veszprémi versenyen sajnos az első szakaszon felborult Hibján Joci és Szurovcsák Pisti a Citroennel. Hálistennek mindketten jól vannak, és nem szegte kedvüket a sikertelen futam.


Minden rendben, jól vagytok a veszprémi bukásotok után?

- Köszönjük, jól vagyunk. Szerencsére a hétvégi bukfenc nem tört meg minket, vagyis nem szegte kedvünket, hogy folytassuk az autóversenyzést. Kisebb zúzódásokkal megúsztuk hálistennek, de nagyot estünk, az eddigi legnagyobbat, mióta ralizunk. Rettenetesen megijedtem, mert Pistinek beszorult a levegő, azokat a pillanatokat senkinek nem kívánom. A kocsi az elejével-hátuljával pörgött, és már csak azt vártam, hogy álljon már meg végre. Én minden apró részletre emlékszem, egyszer a földön, egyszer a levegőben… kemény volt. De itt vagyunk, jól vagyunk, és ez a fontos, a többi majd megoldódik.

Volt valami előzmény, technikai problémátok, vagy mi okozta a borulást?

- Semmilyen technikai gondunk nem volt. Szombaton az első gyors közepén történt, a Márkó-Jutaspuszta szakaszon. Elrajtoltunk, nagyon jól éreztük magunkat, és a kocsi is kiválóan működött. A pályákat már bejáráskor is jónak találtuk, arra gondoltunk egy igazán fantasztikus verseny áll előttünk. Nem így lett sajnos. Volt egy kettős kanyar kombináció, egy jobb1-ből bal1, amibe a jobb1 még belefért, a bal már nem. Megakadt a hátulja, és onnantól elindult egy olyan folyamat, amit már nem tudtam megoldani. Nem hibázott Pisti, csak én… egyszerűen erős volt a tempó, és a megválasztott fékúttal nem adta ki. Lassabban kellett volna menni, de lehet ezt mondani egy versenyzőnek. Próbáltam a saját tempómon autózni, ez most így sikerült.

Látványos törés vagy jelentős is a kár?

- Mindkettő. Elkezdtük az autót szétszedni, mert ő sajnos jobban megtört, mint mi. Nem csak látványos, az anyagi kár is jelentős. A bukócsőnek semmi baja, de sok minden cserés lesz, mert szeretnénk szépen megcsinálni. Kérdéses, hogy elkészülünk-e a következő versenyre, reméljük igen. A történtek ellenére sem engedtük el a bajnokságot, nagyon szeretnénk ott lenni az ózdi futamon. Ameddig egy kicsi esélyünk is van arra, hogy kategóriában dobogóra állhassunk, addig megyünk és küzdünk.

Akkor most nagy a hajrá, hogy elkészüljetek?

- Igen, bár a sok meló mellé ez nem hiányzott. Plusz lesz pár nap pihenés a családdal, mert az számunkra fontos, és most nem is fog ártani egy kis kikapcsolódás. Azon leszünk, hogy beleférjünk az időbe és indulhassunk a következő futamon. Sőt, ha elkészülnénk kicsit hamarabb, akkor jó lenne előtte menni egy kisebb és közeli, mondjuk kunmadarasi versenyen.

 

Reklámpartnerünk:

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Csatos István