Próbálunk a nézőknek autózni

 

Mi is lenne alkalmasabb arra, hogy egy kicsit versenyezhessen az ember, mint egy szlalom verseny, mégpedig jelen esetben a II. Bázis szlalom Mezőkövesdi reptéren, ahol Erdélyi György párjával, Linszter Erikával fog a rajthoz állni, illetve Zachár Laci sem szeretné kihagyni ezt a lehetőséget.


Gyuri, mi a tervetek erre a szombatra?

Gyakorlás hogyan is kell a nézőknek autózni, hiszen évvégén vár minket az év legnagyobb versenye a Szilveszter Rallye, ahol rengeteg néző áll átfagyva kiéhezve egy kis látványos versenyzőre, aki remélem idén én is leszek. Hosszú idő után végre Erika is beül mellém egy teljes verseny erejéig. Nagyon rég volt, amikor utoljára így mentünk, ezért már nagyon várjuk mindketten ezt a szlalom versenyt. Egyébként meg sosem lehet elég az autózásból, mindig van hova fejlődni és ezeken a versenyeken mindig nagyon jól érezzük magunkat.

Laci, nálad is hasonlóra lehet számítani, mint Gyurinál?

Talán annyira még nem megyek a látványra, de mindenképpen kell a gyakorlás, az utolsó laktanya szlalom alkalmával nagyon erősen elindult bennem a versenyzési vágy, őrületesen jó lett a Lada, legalábbis az első versenyéhez képest sokkal jobban teljesített és ha már adott ez a lehetőség, akkor ki kell használni. Remélem hasonlóan fültől fülig érő vigyorral fogok kiszállni a kocsiból minden kör után, persze én is megpróbálkozom a nézőknek autózással, de nem várok még sokat magamtól, azért reménykedem abban, hogy ráérzek és nem csak én fogom élvezni a kocsiban, hanem a pálya szélén állók is.

Köszönöm a riportot és jó szórakozást kívánok Nektek.

 

Partnereink:

Well Done., IÉJ zrt., Dynamic Design Kft., 3Dream Soft Kft., Festékszertár, Festékmester Kft., MOON 42 Kft.., Prometrik Kft.,Centrum Oil Kft. Göd, Gumicentrum, Élet&Stílus Magazin, Fuky csoki, Printprofi, C-telep, Koko trans,