Bármi megkavarhatja a kártyákat


A Miskolc Rali nagy kihívás lesz mindenki számára, mivel egy nap alatt kell letudni 12 gyorsot. Jánosa Ákos és Szőke Tomi mindezek ellenére már várja az újabb megpróbáltatást.


Most is teszteltetek, mint úgy általában?

- Sajnos nem tudtunk, mert nem kaptunk az útra engedélyt az ünnepek miatt. Az időjárás is kiszámíthatatlan, az előrejelzés szerint, de mi készen állunk a Miskolc Ralira. Csütörtökön megyünk pályát járni, pénteken prológ, szombaton meg nyomjuk neki reggeltől estig. A pszichés felkészültségnek lesz nagy jelentősége ezen a futamon, és az összes olyan versenyen, ahol ilyen sok versenykilométert kell mennünk egy nap alatt. Hozzá kell szokni, ennyi.

 

Minden pályán autóztatok már az elmúlt években?

- Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt, Garadna – Mályinka és Parasznya – Lyukóbánya tavaly is volt. Sáta még ilyen formában talán nem, mert Sáta – Sáta emlékezetes, ugyanis túltoltam pár éve még a Citroent. Ezt nem szándékozom megismételni. Jó gyorsok lesznek, rövidebb és hosszabb szakaszokkal, aminek nem örülnék, az a csapadék. Nincs még esős beállításunk, valahogy így alakult, eddig nem igazán volt rá szükség, mert mióta Peugeottal megyek, esős verseny nem volt, csak nyomokban vizes pálya.

 

Elhelyeztétek képletesen magatokat a miskolci futam végén valahol?

- Vagyunk egy páran a Peugeot Kupában, akik mind ugyanazt szeretnénk minden versenyen. Ott lenni a célban, és akkor már felállnánk a dobogó valamelyik fokára. Jó hangulatra számítunk, sok csatázásra, mert az Eger Ralin kiderült, hogy mindenki odateszi magát rendesen. Nagyjából az első háromba, vagy ötbe helyezném legszívesebben magunkat. Egy ilyen mezőnyben, szerintem előkelő még az ötben is ott lenni. Ehhez persze nagyon oda kell figyelni, mert túl sokan vagyunk ezekre a kecsegetető helyekre. Apróbb párosok csatái látszanak kiformálódni, érdekes bajnokság lesz, az tuti.

 

Mitől kell legjobban tartani szerinted?

- Egy defekt döntő hatással lehet a verseny kimenetelére, bármelyik párosnál. Mályinka egy koszos, kavicsos rossz minőségű pálya, aminek simán lehet defekt a vége. Plusz haladós, gyors és szűk szakaszok váltakoznak, ahol vigyázni kell. Aztán mint említettem az időjárás ott derül majd ki. A legfontosabb, hogy ha hibázunk, nincs idő szétesni, mert az további hibázási lehetőséget ad. Bőségesen van most minden abban a bizonyos pakliban, amiből mi szeretnénk egy jó lapot húzni.

 

Reklámpartnereink:

D Safety Engineering & Consulting Kft. - Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. - Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. - Fémmegmunkálás; Artiger Kft. - Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport - Közúti árufuvarozás; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. - Tengeri konténerszállítás; Asonáj 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Tétény-Ker Kft. - Épületgépészet, Medito Kft. - Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. - Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. - Porfestés-Szemcseszórás; Triskelion Group Kft - Autóalkatrész Kereskedelem; Duna Logistic Kft. - Szállítás, Raktározás; ECS Hungary Kft. - Építőipari kivitelezés; Várkörnyéke Kft. - Építőipari kivitelezés; HK Trans Kft. - Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft. - Mezőgazdasági Gépek; Berti-Klaus Kft. - Közúti áruszállítás; Szatmári Kft. - Épületgépészet; Consult Team Kft.; Ferro Press Kft. - Fémipari szolgáltatás; Signal Print Kft. - Nyomdaipar; GPR & PARTNERS Kft. - Tanácsadás; Decran Hungary Kft. - Húsfeldolgozás; Ecover Global Trade Kft. - Húsfeldolgozás; Ali-Transport Kft. - Áruszállítás; Pedro 2006 Kft. - Áruszállítás; Inker Bt. - Áruszállítás; Simon Zoltán E.v. - Áruszállítás; MaRo CAD Kft. – Egyedi kiállítási standok kivitelezője;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: MGR Images