Borbély Mihály: Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült az év


Borbély Misi „Kopasz” neve bizonyára mindenki számára ismerősen cseng, aki figyelemmel kísérte a 2019. évi Bázis Szlalom kupasorozatot. 1 futam kivételével az összes versenyen rajthoz állt, így az év végére meg is lett az eredménye a kemény munkának!

 

Hogy érezted magad a decemberi futamon?

- Megmondom őszintén, nagyon izgatott voltam az elmúlt napokban a verseny miatt.
Nagyon vártam, viszont az időjárás kicsit elszomorító volt. Bíztam benne, hogy a pálya burkolata száraz, és nem fogok csúszkálni. Sajnos nem így alakult. Az első két körben nem tudtam elég gyors lenni, de a harmadik futamra már felraktam a slick gumikat, és jó időket mentem!
 

 

Sikerült felkészülnöd, és az autót is felkészíteni?

- A felkészüléssel nem volt gond. Hála Istennek az autót is csak át kellett nézni, semmilyen lényeges javítást vagy módosítást nem végeztünk rajta.

 

Volt valami technikai problémád a versenyen?

- Szerencsére semmilyen komplikáció nem merült fel a verseny során. Ha mégis akadt volna, akkor addig küzdünk, amíg helyre nem tudjuk hozni. Nem adjuk fel könnyen!

 

Sikerült a T3 és a T4 kategóriában, valamint a Lada Kupában is a 4. helyen célba érned. Elégedett vagy az eredménnyel?

- Összességében elégedett vagyok. Csak annyit bánok, hogy nem a 2. körben raktam fel a slick gumikat, akkor talán jobb helyezést is elérhettem volna. Azonban így is örülök, hogy a mezőny élvonalában végeztem!
Ugyanakkor, ha az éves sorozatot nézzük, nem is alakulhatott volna jobban. Az első versenyeken nem gondoltam volna, hogy év végén díjazott leszek! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült ez a kupasorozat. A családom, barátaim mind büszkék rám, ami nagyon jól esik.
Mindent összevetve ez eddig a legjobb eredmény, amit elértem. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, ugyanakkor a jövőben küzdeni és hajtani fogok, hogy még jobb eredményeket érjek el!

 


A decemberi nyereményjátékunkban a Te autódra érkezett a legtöbb „Like”, így Te kaptad meg az SRT meglepetés ajándékcsomagot.
Ilyen komoly rajongói táborral rendelkezel, vagy inkább a sok Facebook ismerősödnek köszönhetőek a „Like”-ok?
😊

- Közrejátszott az is, hogy sok az ismerős. Valamint a párom és barátaim megosztották a hivatkozást saját üzenőfalaikon. Arányaiban nézve kb. 40-60% a rajongók és ismerősök között, de most a Like-ok száma volt a lényeg. 😊

 

Az éven lesz még valamilyen verseny, ahol rajthoz állsz?

- Idén már nem veszek részt több versenyen. Kisebb revízió következik az autón, valamint külsőleg változni fog az autó karosszériája, és a dekor is más lesz.

 

2020-ban is tervezel a Bázis Szlalom futamaival? 😊

-Egyértelmű! Jövőre is indulok, szeretnék az összes futamon rajthoz állni!

 

Misi, köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert neked 2020-ban is!

- Én is köszönöm!