Összekötik a kellemeset a hasznossal


A Székesfehérvár-Veszprém Raliról pontokkal szeretne hazatérni a Kurtos Róbert – Fridrik Gergő kettős. Nem az a céljuk, hogy feltartott kezekkel üljenek a versenyautóban, mert azért annál jobban szeretik ezt a sportot.


Nyaralás és verseny egyben?

- Igen, ez a futam általában minden évben erről szól, mondjuk azonnal buktuk a hét elejét, mert kedden este értünk ide és lassan pályabejárással folytatjuk a rövid kikapcsolódást. A SuperSpeciálon megmozgatjuk magunkat és az autót, remélhetőleg jó sok néző előtt. Ez inkább róluk szól, mint rólunk, mert igaz a verseny szerves része, de az értékelésbe nem számít bele. Viszont tök jó, amikor a szurkolók is jól érzik magunkat, ez így „fer”.


Mindennel időben elkészültetek?

- Jobb lett volna hamarabb lemenni a Balcsira, de még mindig csak 24 óra egy nap.  A légtömegmérő meghibásodásán kívül szerencsére semmi más javítás nem volt a kocsin. Viszont át kellett építeni a Mitsubishit, aztán futóművet állítani, és ami a legfontosabb, hogy lepáncéloztuk az alját, hogy el ne hagyjuk a kasztni felét valamelyik kanyarban. Bónusz lesz az ingázás, egyébként szinte ugyanaz, mint a hagyományos veszprémi futam. Elkeserítő, hogy milyen kevés a nevező, nem tudjuk mire számíthatunk, mindenesetre mi megpróbáljuk jól érezni magunkat, hiszen csipázzuk a murvát.


Részt vesztek a hivatalos teszten?

- Őszintén megmondom nincs „kedvem” sem így…sem úgy, tudjátok én őszinte vagyok. Szívesen mennénk mi mindenhol, de van, amit el kell engedni, és más fontossági sorrendet felállítani. Most inkább kicsit kikapcsolódunk ebben a dög melegben a családdal és a csapattal. A feltöltődésre is szükség van, amikor érzi az ember, hogy merül benne az elem…és oda az „enerdzsi”.


De azért odateszitek magatokat?

- Mindenképpen. Nem az a cél, hogy feltartott kezekkel üljünk a versenyautóban, mert azért annál jobban szeretjük ezt a sportot. Csak megpróbáljuk a kellemeset a hasznossal összekötni. Egy kis pályabejárás, egy kis csobbanás, egy kis lazulás…aztán jöhet a menet. Remélhetőleg pontokkal gazdagodva térhetünk haza, és sok élménnyel, bár pihenéshez azért kevés lesz ez a pár nap, de megpróbáljuk mindenből a maximumot kihozni.



Partnereink:

Kelet Autósport Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; ztvmotorsport.hu

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Zsfoto